Erzsébet rózsakenyere
„Szent Erzsébet napja a tél erejét szabja” — vélekedtek dédanyáink. Mivel áldásnak gondolták Erzsébet asszony (november 19.) esőjét, fellélegeztek, amikor megállás nélkül zuhogott; tisztában voltak vele, hogy nem kell tartaniuk nagy zimankótól a következő hónapokban. Megfigyelték ugyanis, hogy a csapadékos időt rendszerint enyhe tél követi, és a tüzelnivaló kitart tavaszig. A szántó-vetők nagyon iparkodtak, hogy földbe kerüljön az őszi búza a szent asszony ünnepéig, mert számítottak rá, hogy „Erzsébet megrázza a pendelyét”, vagyis leesik az első hó, és a kellemetlen idő fedél alá parancsol embert, igás állatot.
A magyar királylány, Árpád-házi Szent Erzsébet hitvesi és anyai kötelességei mellett a szegények, az elesettek segítésének szentelte az életét, oltalmazta a nincsteleneket, a betegeket, az öregeket, az árvákat, az özvegyeket. Merániai Gertrúd és II. András király leányát tizennégy évesen feleségül adták Lajos türingiai őrgrófhoz. Amikor megözvegyült, elhagyta Wartburg várát, belépett a marburgi Ferenc-rendbe, kórházat épített, szenvedőket gondozott. Huszonnégy évesen, 1231. november 16-án halt meg, a Szent Ferencről elnevezett kórházának kápolnájába temették. Csodák sora történt a sírjánál; 1235 pünkösdjén szentté avatták. Amikor „ereklyéi oltárra emeltettek”, megjelent hajdani kérője, II. Frigyes német-római császár is. „Nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának” — mondta, és aranykoronát tett Erzsébet koporsójára.
Európa-szerte elterjedt a szentéletû királylány tisztelete. Amikor IV. Béla felépíttette Buda első kór- és szegényházát a Gellérthegy lábánál (a Rudas vagy a Rác fürdő környékén állt), a betegeknek és nincsteleneknek emelt ispotályt nővéréről, Magyarországi Szent Erzsébetről nevezte el. Zsigmond király 1437-ben a péterváradi cisztercita és a pécsváradi bencés kolostor jövedelmeivel gyarapította a Szent Erzsébet-ispotályt, ahol betegek ezrei gyógyultak a középkorban. Miként a kórház, a peremfalu Szenterzsébetfalva is hoszszú ideig őrizte a nevét. Kislánykori, megkapó rózsalegendájának történései Óbudához köthetők. Titokban ugyanis kenyeret vitt a vár kapujában kéregető szerencsétleneknek. Az apja kérdőre vonta tettéért, ám csoda történt: a király rózsákat látott lánya kötényében. Talán e rózsakenyércsoda ihlette meg a hajdani szerelmeseket? Nem tudni, de bizonyos, hogy az elesettek, a betegek mellett sok szerelmespár is oltalmat remélt a magyar királylánytól: némelyek hittek benne, ha emléknapján rózsával kedveskednek egymásnak, Erzsébet pártfogásába veszi őket.