A Bojtorján egy magyar countryegyüttes, mely 1977-ben alakult.

Eredeti nevük Anakonda Rt. volt, de politikai okokból meg kellett változtatniuk Bojtorjánra. Népszerűségük a nyolcvanas évek elején volt a tetőponton. Többször jártak az Egyesült Államokban, és játszottak a londoni Wembley Stadionban, valamint találkoztak Budapesten Bush elnökkel. 1981 óta Kansas állam díszpolgárai. 1984-ben Nashville-ben fesztiváldíjat nyertek. Több gyereklemezt készítettek Halász Judittal és Eszményi Viktóriával. Az együttesben játszott még Sötét Gábor (basszusgitár) és Németh Oszkár (dob) valamint Barna Zoltán is. Pomázi Zoltán (gitár, ének) és Vörös Andor (bendzsó, mandolin, ének) kilépett az együttesből.

• Buchwart László
• Kemény Győző
• Pomázi Zoltán (kilépett)
• Vörös Andor (kilépett)

• 1981 Csavargódal
• 1983 Történetek
• 1984 Karácsonyi album
• 1987 A négyszögletű kerekerdő
• 1990 Karácsonyi album [CD]
• 1990 Keljfeljancsi

Egy 2007-es interjú az együttes vezetőjével:

„Együtt lélegzünk”

Pomázi Zoltán az idén 30 éves Bojtorján együttes énekes-zeneszerzője

Jubileumhoz érkezett a magyar zenei élet egyik legkiválóbb együttese a Bojtorján. Ebben az esztendőben ünnepli fennállásának harmincadik évét. Az együttes az elmúlt esztendőkben nagyon eltűnt a szemünk elől: Pomázi Zoltán, a zenekar vezetője, frontembere nagy örömmel fogadta a Magyar Fórum gratulációját.

- 1977-ben alakult meg, idén ünnepli tehát 30. születésnapját a zenekar. Mások ilyenkor az egész országot telekürtölő reklámkampányba fognak, jubileumi koncertet szerveznek, rólatok meg jóformán semmit nem hallani. Létezik még egyáltalán a Bojtorján?

- Természetesen létezünk, és létezni is fogunk Új Bojtorján néven, az eredeti tagok egy részével. Igény mutatkozik az élő muzsikára. Mi mindig is igyekeztünk valóban jó zenét játszani, és mindezt élőben előadni. Sosem playback-eltünk. Az elmúlt időszakban főképp az elszakított országrészekben voltak fellépéseink, elsősorban Erdélyben szerepelünk. Olyan mérhetetlen szeretettel vesz körül bennünket az ottani közönség, hogy azt nehéz szavakban megfogalmazni. Rendszeresen 110-120%-os telt házak előtt koncertezünk, büszkén mondhatom, hogy fellépéseink iránt nagyon-nagy az érdeklődés, állandó a „pótszékezés”. A gyakran három órás koncertek során szinte teljesen együtt lélegzünk a közönségünkkel, amiért ők nagyon hálásak. Az elszakított részeken élő magyarokkal szinte már szavak nélkül is értjük egymást.

- Itthonról miért tűntetek el ennyire?

- A kereskedelmi rádiók nagy része nem magyar tulajdonban van, szerintem nem is érdekli őket a magyar zene. Ez természetesen hallható a zenei összeállításukból. Óránként jó, ha három-négy hazai felvételt sugároznak, döntő többségében a külföldit játsszák. Ebben csak azt nem értem, hogy bármerre jártam szerte a nagyvilágban, mindenütt azt tapasztaltam, hogy elsősorban a sajátjukat támogatják. A francia rádiók döntő többségében francia zenét játszanak, a horvát rádiók horvát zenét sugároznak és így tovább. Csak nálunk eltérő a módi…

- Azért Magyarországon is volt egyszer egy adó. Létezett egy Pannon Rádió, melyben viszont rendszeresen játszották a Bojtorján slágereit is. A rádió legnépszerűbb előadói közé tartoztatok.

- Igen, emlékszem rá. Mint ahogyan arra is emlékszem, hogy amikor kirobbantották a botrányt a Pannon Rádió körül – amely botrány nyilvánvalóan politikai töltetű volt – a televízió Híradójában én voltam az, aki a Pannon Rádió védelmére kelt. Másnap aztán több telefont is kaptam… Azt szerették volna elérni – ki így, ki úgy… – hogy én is álljak át a számaikat letiltók táborába, én is határolódjak el a Pannon Rádiótól. Én csak annyit kérdeztem vissza: határolódjam el attól a rádiótól, amely egyedüliként játssza a dalainkat? Nevetséges volt már a felvetés is. Természetesen meg sem fordult a fejemben az elhatárolódás. Már csak azért sem, mert magam is gyakran hallgattam a Pannon Rádiót, és én semmiféle rasszizmust, vagy gyűlöletet nem éreztem ki a hangvételéből. Egyszerűen egy markáns, magyar érzelmű rádió volt, amely csak magyar zenéket sugárzott.

- Viszont azzal, hogy nem határolódtál el, mindenki számára egyértelművé vált nemzeti elkötelezettsége. Nem bánod ezt? Csak azért kérdezem, mert ma Magyarországon elég hamar hátrányokat szenvedhet el az, aki nyíltan magyar érzelmű mer lenni… Sajnos!

- Semmit nem bántam meg és nem bánok ma sem! Biztosan igazad van abban, amit felvetettél, ám erre én meg azt tudom válaszolni, hogy engem éppen a Pannon Rádió hallgatóközönsége és annak szeretete, ragaszkodása döbbentett rá bizonyos dolgokra, illetve arra, hogy vannak olyan értékek az életemben, amelyeket igenis fel kell vállalnom, s amelyekből nem tehetem meg, hogy akár egy jottányit is engedjek!

- Ma is gyakran elhangzik, hogy egy zenész ne politizáljon, hanem zenéljen…Te pedig nemcsak hogy kiálltáll a Pannon mellett, de még a MIÉP-rokonszenvet is felvállaltad.

- Ugyan már! Hát mi a politika? A köz ügyeivel való foglalkozás. Senki nem tilthatja meg nekem, hogy én ezzel foglalkozzam. Különösen akkor nem, ha a gázszámlámtól kezdve még számtalan dolgon keresztül érzékelem, hogy ami ebben az országban történik, az nem jó, hogy itt valami nagyon, de nagyon rosszul működik. Emellett pedig úgy látom, hogy amit Csurka István már 10-12 évvel ezelőtt megírt, elmondott, annak szinte minden része beválik. A közélet számos jelentős kérdésében egyedül a MIÉP az, amely következetesen nemzeti érdekeket képvisel. Természetes, hogy ez nagyon is rokonszenves nekem, mert én is nagyon szeretem a hazámat, a nemzetemet. A MIÉP egy egészséges nemzeti párt volt a Parlamentben, amely a legkényesebb nemzeti érzésű ember számára is igényes és jó politizálást folytatott. Most – miután nem parlamenti párt – jóval nehezebb a helyzete, de most is azt érzem, hogy csak a jóra törekszik, ezért vele rokonszenvezek.

- Beszéljünk a zenéről és egy kicsit a kezdetekről is. Mikor és hogyan kezdtél el komolyabban zenélni?

- Nagyon kicsi korom óta zenélek. A nénikémnek volt egy zongorája, amelyen kisfiúként sokat gyakoroltam. Aztán tizenkét éves voltam, amikor az Illés együttes berobbant a köztudatba. Zenéjük annyira tetszett és annyira magával ragadott, hogy már ekkor elhatároztam: gitáros, zenész leszek. Középiskolás voltam, amikor az egyik születésnapomra „kisírtam” egy gitárt magamnak. Két hónap alatt aztán autodidakta módon megtanultam az akkordokat, és Petőfi-verseket zenésítgettem meg. Tizennyolc éves koromig tagja lettem egy rockzenekarnak. Velük természetesen a Deep Purple és más, akkor menő zenekar számait játszottuk. Az érettségi után akusztikus gitárra váltottam. Ekkor találkoztam össze Dinnyés Jóskával, aki rengeteget segített nekem abban, hogy végül valóban zenész lehessek. Nagyon sokat tanultam tőle. Akárcsak később Szörényi Leventétől és Bródytól. Azt talán mondanom sem kell, hogy milyen felfoghatatlan élmény volt azoktól tanulni, akik a példaképeim voltak, s akik miatt végérvényesen a zene irányába fordult az életem.

- Zenéltél együtt Tolcsvay Bélával és a Tolcsvay-Trióval is, ha jól tudom.

- Így van, 1973-tól három esztendőn keresztül a Tolcsvay-Trió tagja voltam. Tolcsvay Béla, Czipó Tibor és jómagam alkottuk ebben az időszakban az együttest, és életem meghatározó időszakaként tekintek erre a három évre. Már csak azért is, mert ekkortájt a Tolcsvay-Triónak közös irodalmi estjei voltak a kor talán legnagyobb színészével, Latinovits Zoltánnal. Latinovits egész szellemisége, színjátszás felé mutatott zseniális tehetsége és alázata szintén mély nyomot hagyott bennem. Olyannyira, hogy a Bojtorján karácsonyi CD-jén az ő általa elmondott karácsonyi vers hangfelvétele az utolsó műsorszám. Rendkívüli veszteségnek tartom mind a mai napig, hogy olyan fiatalon és értelmetlenül kellett meghalnia Latinovits Zoltánnak.

- A Tolcsvay-Trió után pedig jött a Bojtorján.

- Igen, az 1976-os év legvégén kerültünk be Vörös Andorral a Bojtorjánba. Kitűnő zenészek alkották az együttest, ám kissé még kiforratlanul muzsikálnak. A következő évtől aztán egyre többször léptünk fel együtt és egyre jobban megismertek bennünket. Ezért is számítjuk megalakulásunk hivatalos évének 1977-et. Ezzel együtt az első lemezünkre egy kicsit várni kellett, hiszen csak 1981-ben jelentkeztünk vele. Igaz, hogy az rögtön nagylemez lett. Érdekes volt a megjelenés előzménye is. Egy szobában felvett anyagot küldtünk be Erdős Péternek, akinek annyira megtetszett a zenénk, hogy élből százezer(!) borított nyomtattatott hozzá. Ezen a lemezen jelent meg először a „Csavargódal”, amely mindmáig igazi jelképe együttesünknek. Nincs olyan fellépésünk, ahol ne énekelnénk el ezt a dalt. Az első album rögvest meg is hozta az átütő sikert a Bojtorján számára. Külföldi meghívások egész sorát kaptuk, több díjat, kitüntetést is átvehettünk.

- Idén vagytok 30 évesek. Készültetek a jubileumi esztendőre?

- Az Új Bojtorján együttessel „Összetartozunk” címmel tervezünk kiadni egy új nagylemezt. A cím – azt hiszem – önmagáért beszél. Ezen a lemezen a legjobb bojtorjános hagyományokat követtük, úgyhogy a zenei világa nem okoz majd csalódást a zenénket kedvelők számára. Az album 90%-os állapotban van, lényegében csak az utolsó simításokat kell elvégezni és meg is jelenhet. Ezen kívül idén is többször megyünk majd Erdélybe koncertturnéra. Ami pedig az egyéb terveket illeti, egyrészt ott van a két stúdiónk, amelyek közül az egyik szinkronizálásra, filmek hanganyagának elkészítésére alkalmas, a másik pedig zenei felvételek készítésére használható. Mindkettőben gyakran kell dolgoznunk hála Istennek. És az sem elhanyagolható, hogy saját stúdiónk lévén a lemezeink előállítása csak rajtunk áll vagy bukik. Aki készített már valaha is lemezt, pontosan tudja, hogy ez milyen sokat jelent. Egyébként a lemezeink eladása kapcsán is egyedi módszert alakítottunk ki. Miután a bevásárlóközpontok és egyéb zenei üzletek nagy része csak elméletileg tartja lemezeinket, gyakorlatilag nem, ezért bevezettük a Bojtorján albumok SMS-postán történő árusítását. Arról van szó, hogy az SMS-ben megadott címre elküldjük a megrendelt CD-t vagy CD-ket, és mellékeljük hozzá a rózsaszín csekket is, amellyel a CD-k árát lehet rendezni. Tehát utólag fizethet a vevőnk, ráadásul ugyebár akkor, amikor éppen tud. Vagyis ez nem más, mint egy becsületkassza. Azonban rajongóinkról mindent elmond, hogy eddig még egy olyan eset sem fordult elő, hogy valaki ne fizette volna ki a megrendelt és megküldött lemezek árát!

- Tudomásom szerint zenei stúdiótok sok zenekar számára nyújtott segítséget.

- Valóban így van. Sok fiatal, kezdő zenész számára nehéz vagy lehetetlen előteremteni azokat a tetemes költségeket, amelyeket egy stúdió használatárért fizetni kell. Mi többször is segítettünk zenészbarátainknak, hiszen saját stúdióval rendelkezvén ezt megtehettük. Ezen kívül van még egy nagy tervem, amelyről most, a Magyar Fórum hasábjain számolok be először. Éneklést szeretnék tanítani!

- Közelebbről ez mit jelent?

- Talán többek számára ismert, hogy a Bojtorjánon kívül van egy saját zenekarom is. Tóth Andrással ketten alkotjuk a Creol nevezetű formációt, mellyel latin zenét játszunk. Azonban nagyon régóta érzem belül azt, hogy nem szabad megelégednem pusztán csak azzal, hogy én zenélek. Amikor még én voltam a kezdő, a híres operaénekes és karnagy, Bágyoni Géza bácsi tanított engem az éneklésre. Olyan módszereket alkalmazott, amelyeket – tudtommal – máig sem alkalmaz senki, és amelyek szerintem sikeresek, eredményesek és érdemes lenne őket kipróbálni. Kérem, írja le, hogy www.bojtorjan.hu vagy a www.pomazizoltan.fw.hu weboldalon lévő elérhetőségek valamelyikén várom mindazok jelentkezését, akik szívesen tanulnának énekelni. Mindenkit szívesen látok, sőt, a tehetségeseket örömmel fel is karolom, próbálok nekik segíteni a pályán való elinduláshoz. Kikötésem csak egy van: a jelentkezőnek abszolút kezdőnek kell lennie!

- Öröm hallgatni a lelkesedését és a sok kitűnő tervet. Ám miközben hallgattam, mégis motoszkált bennem egy kérdés: nem fájó az, hogy a mai média – sikereitek és népszerűségetek ellenére – mégsem vevő rátok, hogy nem látni benneteket a zenei- és szórakoztató műsorokban?

-Egyáltalán nem fáj, és az a legszebb az egészben, hogy ezt tényleg őszinte szívvel tudom kijelenteni! Nem érzem, hogy valamiből is kimaradok akkor, amikor nem növelem azok számát, akik a TV különböző „show-műsoraiban” bohóckodnak… Ehelyett járjuk Erdélyt, csodálatos hangulatú koncerteket adunk, seregnyi lemezünket veszik meg és dedikáltatják velünk. Itthon is vannak fellépéseink mind a mai napig, s ami fő, az emberek szemében egy-egy fellépés után láthatjuk, hogy zenénkkel sikerült adnunk nekik valami olyat, ami boldoggá teszi őket. Ugye ezek után te is elhiszed nekem, hogy nincs semmi hiányérzetem a kereskedelmi tévék általi kirekesztésünk miatt…?

Kovács Attila