Emmauszjárás: húsvéthétfői, az aznapi →evangélium ihletésére sarjadt szokás, a →húsvéti határkerülés maradványa. - A környező katolikus országokban, különösen német nyelvterületen elterjedt. Az ~ hagyományai a hazai németek körében helyenként még az elmúlt évtizedekben is éltek. Baranya, Tolna, Veszprém m. és Buda környéke sváb falvainak lakossága húsvéthétfőn kivonult a borospincékhez, a szőlőhegyre, v. ellátogatott a szomszéd községbe. A 19. sz. elején az akkor még erősen németes műveltségű Pest-Budán, a Gellért-hegyen húsvét 2. napján tartott búcsút Emmausnak nevezték (→Clairvaux-i Szent Bernát kápolnaigazgatóság). Kalocsán és Szegeden a kispapok húsvét 3. napján kirándultak, emmausba mentek. Sopronból húsvét első napján a hívek, a ferencesek és a jezsuiták együtt indultak Bánfalvára, s ott tartották az ünnepi szentmisét.

Dömötör Tekla: Naptári ünnepek, népi színjátszás. Bp., 1979. - Bálint 1989:313.

Válasz

Húsvéthétfői Szent-Gellérthegyi népünnep.

Pesttel szemközt, a Duna partján, szaggatott sziklafalaival, meredekül emelkedik föl
Gellérthegye, mely egyébként annyira elhagyatott, hogy csak szelek s egy két eltévedt madár,
vagy a bogarakat és ásványokat gyűjtő tanulógyermekek látogatják meg olykor-olykor; de
egészen máskép van ez húsvéthétfőjén, mikor is szakadatlan sokaság kapaszkodik föl a
kígyódzó ösvényeken, s a hegy alig képes a feltóduló tömegnek elegendő helyet adni. Itt bor
és sörhordókkal megrakodt szekerek vannak, körülöttök száz siirge kéz és száz szomjas torok
foglalatoskodik; ott sátrak alatt mézes kalácsért czívódnak; emitt ponyvákon olvasót, képeket,
játékszert és gombot árulnák. A sihederek is megkeresik szerepöket, és tűzműveket szórnak a
légbe, míg körülöttük labdáznak, bújócskáznak, kergetőznek a többiek, s hogy a koldusok
tarka serege sem hiányzik ily alkalomkor, mely oly sokoldalúan támadja meg zsebeinket, azt
talán mondanom is felesleges!.
Magy. Era. Kép. I. fűzet 117.

Válasz

A húsvéthétfői emmauszjárás szokásából alakult ki a búcsú a Gellért-hegyen.

A búcsú kapcsolódhatott a templomok védőszentjének évente megtartott emlékünnepéhez is. A kultuszhelyek, zarándokhelyek jelentős része a középkortól kezdődően, de különösen a 17-18. században, a barokk vallásosság korában a Mária-tisztelet jegyében alakult ki. A búcsújáráshoz számos népszokás, illetve a szertartások után vásárok és szórakozási alkalmak kapcsolódtak.

Válasz

Budán a századfordulótól kezdve Húsvéthétfőn tartották a gellérthegyi búcsút, s mint a „Hazai és Külföldi Tudósítások” írta 1807-ben:

„Itt… jó idővel úgy megtelik a hegy, hogy a zöld szín helyett tsupa fejérnek látszik.”

S mivel kocsma nem volt, födeles kosárban hordták fel az enni-inni valót. A muzsikások azonban nem hiányoztak, s a fiatalság táncolt sötétedésig.

Válasz

A vásárok (pl. Medárd napi, János fővételi) vonzották a különféle mutatványosokat, szórakoztatókat: végtelenül lehetne őket sorolni a panorámásoktól a lovasművészeken át az erőművészekig. Óriási, több tízezres tömegek vettek részt a híresebb vásárokon, a zene, a tánc, bor és sör is nélkülözhetetlen volt.

A búcsúk sem különböztek szórakozási szokások szempontjából a vásároktól: a legnagyobb tömegeket a húsvéthétfői, a tavaszköszöntő gellérthegyi népünnep, a pünkösdhétfői svábhegyi búcsú és Május „elsője” vonzotta.

A búcsúk és vásárok archaikus szórakozási szokásai nem sokat változtak a középkor óta: falusi, valamint 18. századi városi elemek keveredtek bennük. A mutatványosok általában külföldiek voltak, és vásárról vásárra vándoroltak, alig volt, aki letelepedett és állandó bódét épített.

A Városligetet az 1860-as évektől kezdték nagy tömegek látogatni, de még nem rendszeresen, csak egy-egy híresebb mutatványos vagy más nagyobb esemény alkalmából. Az 1860-es évektől a legnagyobb népünnepélyeket már a Városligetben rendezték. Így például az 1865-ös húsvéthétfői gellérthegyi búcsú kisebb tömegeket vonzott. [2] A másik nagy népünnep, amely szintén a Városliget tömegszórakozóhellyé válását bizonyítja, a Május „elsőjének”, a rügyfakadásnak és lombnyílásnak a megünneplése, amikor a pestiek a Városligetben és a Városmajorban mulattak: „Ünnepnapokon a szegényebb családok magukkal hozva az ételt és italt, letelepednek az árnyékos fák alá s a nagyterjedelmű virányos mezőkön különféle játékot s mulatságot űznek, a kintornák mellett táncolnak, sőt hintáznak kocsiban, még a levegőben is repdesnek, míg a gyermekek, dajkák, szakácsnék, szobalányok és imádóik a körjátékok (Ringelspiel) forgásaiban szédítik a fejöket.”

Válasz

A határkerülésnek hazánkban később sok népi formája is alakult ki. Székelyföldön például a fiatal házasok „dideregtek”, azaz az ablakok alatt bebocsátást kértek s ez alkalommal jól odamondogattak mindazoknak, akiket valamiféle bűn csak terhelt abban az évben: pl. a megesett lányoknak. – Zalaegerszegen történeti monda fűződött a határjáráshoz: zászlóval, katonás rendben, lövöldözéssel ment végbe a határkerülés. E szokást századunkban is többször felújították.*

Ugyancsak a határkerülésnek egyik maradványa az úgynevezett Emausbajárás, melyet szintén ismernek a környező katolikus országok is, különösen azonban Ausztriában és általában német nyelvterületen szokásos. A XVIII. század végi, XIX. század eleji, még erősen németes kultúrájú Pest-Budán is Emausba-járásnak nevezték a húsvét hétfői búcsút. A Hazai Tudósítások így ír róla: „húsvét hétfőn délután Szt. Gellért hegyén vígan szokott tartatni az Emaus. Ez idén mivel hideg szél vala, kevesebb számmal takarodott fel Buda s Pest mint máskor, de tsak ugyan ez esztendei örömök szembetűnők voltak. A víg kedvűek közül egy amint észre vehettem elidősödött deák ifjúságának hajdani örömére emlékezvén, a setét és trendes estve haza mentében nem mesterséges ugyan, de mégis kellemes hangzattal danolt…”

Válasz